Baahubali a barlangi medvével

Ma délben a BBTE Geológiai Intézetének ajtaján kilépve négy indiai személy pillantottam meg, akik nagy érdeklődéssel vizsgálgatták az intézeti lépcső mellett elhelyezett érdekes és szép kőtömböket. Rám néztek, kedvesen köszöntek és mosolyogtak. Mosolyogtam és köszöntem nekik. Aztán pár másodperc alatt levágtam, hogy biztosan a TIFF-re érkezett turisták lehetnek, akik geológia iránt is érdeklődőnek, ezért odaléptem hozzájuk és javasoltam nekik, hogy látogassák meg a BBTE Őslénytani és Rétegtani Múzeumát. Nagyon szívélyesen fogadták a gesztusom. Az egyikük azonnal meg is ragadta az alkalmat és megkérdezte: ez egy egyetem vagy micsoda? Röviden elmondtam, hogy milyen csoda a BBTE, és ez itt éppen a Geológiai Intézet. A kis csoport ezután elindult a lépcsőn felfele, és közben nekem az jutott eszembe, hogy a legjobb, ha megmutatom nekik merre van a múzeum. Így beléptem utánuk a Geológiai Intézet ajtaján és amint megpillantottam a vedégeket, akkor leesett a tantusz: biztosan a Baahubali 2, a 16. TIIF-en tegnap este vetített film stábjához tartoznak a látogatók. Meg is kérdeztem ezt tőlük, aminek ők megörvendtek és rögtön a filmről kezdtek faggatni engem.
Így kezdődött a Baahubali 2 film rendezőjének (S.S. Rajamouli) és producerének (Shobu Yarlagadda) ismerkedése az erdélyi őslényekkel, amelynek végén megismerkedtek az év ősmaradványával a barlangi medvével, és Mr. Rajamouli, a rendező, nagyon kedvesen megmutatta, hogyan is kell rendes(ebb) szelfit készíteni.Many thanks for your visit Mr. Rajamouli and Mr. Yarlagadda! It was deligthful moment!

A nyakoncsípett evolúció

A tengerben lebegő életmódot folytató, úgynevezett zooplankton élőlények meglehetősen alak és fajgazdagok ugyan, de általában a planktonikus életmódot folytató csoportjainak diverzitása (=sokfélesége) messze elmarad a rokon bentoszlakó (=aljzatlakó) csoportok sokféleségétől vagy az egyes zooplankton-félék planktonikus fajai mind egy-egy törzsfajra vezethetőek vissza, azaz monofiletikusak. Ebből az következik, hogy az aljzatlakó életmódról a vízben lebegő életmódra való áttérés ritkán alakult ki, és igen nagy evolú- ciós kihívást jelentett/jelent. Ez nem is annyira meglepő, hiszen látszólag egyszerre és hirtelen kell/kellett az egyes élőlénycsoportok életciklusában, táplálkozásmódjában és lebegési képességében változásnak bekövetkeznie, mivel a vízoszlopban való lebegés egészen más kihívást jelent, mint az aljazaton való éldegélés.

A fent vázolt megállapítások érvényesek a likacsosházúakra (foraminiferák) is, legalábbis nem lehet véletlen az, hogy a bentonikus fajok és csoportok megjelenése évszázmilliókkal megelőzte a planktonikus  fajokét. Nem mellékesen igen kevés modern planktonikus fajt ismerünk (alig néhány tíz), míg az aljzatlakó fajok száma ennek a sokszorosa. Nincs ez az arány másképpen a fosszilis fajok esetében sem.

De mégis, hogyan megy végbe egy bentonikus-planktonikus átalakulás?
Melyek annak egymást követő lépései? És miért megy végbe?

Ezekre a kérdésekre keresve a választ, alaposan megvizsgáltuk egy tengeri foraminifera nemzetség, a Bolivina, genetikai és morfológiai sokféleségét, valamint a világtengerekben való elterjedését. Azért e nemzetségre esett a választásunk, mert egyes fajai igen érdekes életmódot folytatnak: megtalálhatóak az aljzaton és a vízoszlopban is, azaz tychopelágikusak.

A több évig tartó vizsgálódások eredményeként az alábbi érdekességekre bukkantunk:

1. az általunk vizsgált, a világóceán legkülönbözőbb részeiről (Atlanti-, Indiai- és Csendes-óceán, Földközi-, Vörös-, Balti- és Északi-tenger) származó egyedek, mind egyetlen közös őstől származnak, azaz monofiletikusak.

2. a vizsgált egyedek genetikailag három különböző (le)származási ághoz tartoznak, amelyek kezdeti morfológiai elkülönülést mutatnak. Azaz genetikailag és morfológiailag is elkülöníthetőek.

3. mindhárom (le)származási ág előfordul úgy az aljzaton, mint a vízoszlopban, de  egyetlen olyan ág van, amelyhez tartozó egyedek nyílttengeri (=pelágikus) elterjedése korlátlan. Korábbi kutatási eredmények alapján tudjuk, hogy ezen genetikai ághoz tartozó egyedek növekednek is amíg a plankton tagjai.

Következtetéseink:

1. az evolúció során előbb a lebegést segítő morfológiai változásoknak kell végbemennie, majd ezt követi a pelágikus régióban való táplálkozás képességének kialakulása (a vizsgált klád esetében).

2. a fentiek még nem tökéletesedtek annyira, hogy lehetővé tegyék a vizsgált Bolivina nemzetség egyes fajai számára a kizárólagosan planktonikus életmódot.

3. a likacsosházúak esetében a nyílttengeri élőhelyek meghódítása lépcsőzetesen megy végbe, olyan, egymástól független jellemzők (a vízben való lebegés, táplálkozás és szaporodás képessége) kialakulása révén, amelyek együttesen lehetővé teszik a planktonikus életmódot.

4. a planktonikus életmód felé vezető kezdeti evolúciós változásokhoz nem szükségesek külső kényszerítő tényezők: elégséges a tychopelágikus életmód megjelenése, amely elsődlegesen a földrajzi elterjedést segítő stratégia lehetett.

5. feltételezhetőleg a nyílttengeri életmódhoz való kizárólagos alkalmazkodás, azaz a planktonikus életmódra való végleges áttérés, a szaporodásmód gyökeres megváltozását követeli meg.

+1: szemünk előtt zajlik a foraminiferák egyik fontos evolúciós kísérlete, a bentonikus-planktonikus átalakulás. Ilyenre a Föld története során többször volt sikeres példa, de az egykori evolúciós átalakulások megértése jelenkori megfigyelések nélkül lehetetlen.

---

További részletek:

Kucera, M., Silye, L., Weiner, A.K.M., Darling, K., Lübben, B., Holzmann, M., Pawlowski, J., Schönfeld, J., Morard, R., 2017. Caught in the act: anatomy of an ongoing benthic–planktonic transition in a marine protist. Journal of Plankton Research, 39, 3, 436-449.

vagy

Kucera, M., Silye, L., Weiner, A.K.M., Darling, K., Lübben, B., Holzmann, M., Pawlowski, J., Schönfeld, J., Morard, R., 2017. Caught in the act: anatomy of an ongoing benthic–planktonic transition in a marine protist. Journal of Plankton Research, 39, 3, 436-449.

Andrásházi világszenzációk (2.): az erdélyi orrszarvú

Pávay Elek 1871-ben publikálta a Földtani Közlöny első számában (!) azt a tanulmányát, amelyben úgy mellékesen beszámolt az andrásházi ősemlős leletről (ez lett később a Brachydiastematherium transilvanicum, azaz “az erdélyi bestia”). Ekkor Koch Antal még talán nem sejtette, hogy hamarosan a kolozsvári egyetem intézet-alapító professzora lesz és az éppen megalakult Magyar Királyi Földtani Intézetnél volt alkalmazásban, de a Földtani Közlönyt kiadó Magyarhoni Földtani Társulat titkár- aként is tevékenykedett. Ebből kifolyólag, ha a korábbi Pávay előadást a Kolozsvár környéki vasútépítés geológiai problémáiról és az andrásházi ősemlős leletről elmul-asztotta volna (amit kétlek, de nem biztos, hogy éppen akkor Budapesten tartózko-dott), akkor a Földtani Közlöny első számának szerkesztőjeként mindenképpen tudo- mást szerzett ezekről. Ezért, ahogy a később megjelent tanulmányából¹ világosan kitűnik, az 1875-ben világszenzációként leírt  Brachydiastematherium maradvány arra sarkalta Koch Antalt, hogy már kolozsvári tanári tevékenysége kezdetén kutatásokat végezzen az andrásházi lelőhelyen, ahol később egy ásatást is szervezett. Első próbál-kozásainak eredményei ugyan elmaradtak az elvárásaitól, de alaposan megvizsgálta és leírta az andrásházi lelőhelyet.

Koch Antal 1894-ben publikált rajza az andrásházi lelőhelyről

Koch első próbálkozásai ugyan csak néhány csonttöredéket eredményeztek, de alapos megfigyeléseinek köszönhetően ő tett először tafonómiai észleleteket az andrásházi lelőhellyel kapcsolatban, megállapítva, egyrészt, hogy az ott felelhető csontmarad-ványok szállítás után temetődtek be, azaz allochtonok, másrészt, hogy csak szórványos leletek várhatóak, mert a csontok szét vannak szórva, illetve harmadsorban azono-sította a csonttartalmú rétegeket. A kezdeti inkább sikertelen, mint sikeres őslény-kutatások nem szegték kedvét Koch Antalnak, akinek kitartó munkája (a múzeumi leltári cédulák tanúsága szerint) már 1876-ban olyan végtagcsont megtalálását ered- ményezte, amelyek később több más lelettel együtt (állkapocstöredékek fogakkal és végtagcsontok) egy addig ismeretlen szárazföldi gerinces részleges csontvázának bizonyultak.
Így szinte valószínűtlenül hangzik, de megtörtént egy kivételes esemény: 21 évvel a B. transilvanicum leírását követően ismét egy új nemzetséget és új fajt írtak le András-házáról, mégpedig a Prochyracodon orientale-t². Ez a kisméretű (kb. egy nagyobb juh nagyságú) állat, az egyik legkorábbi ismert orrszarvúféle³ , amely a nyílt szavannán élhetett⁴  és az eocén idején Európa és Ázsia között fennálló paleobiogeográfiai kapcsolatok egyik fontos bizonyítéka⁵.

A Prochyracodon orientale végtagcsontjainak ábrázolása Koch 1897-ben megjelent cikkében

A holotípus (az a példány amely alapján leírnak egy új fajt), több más Koch által gyűjtött P. orientale lelettel együtt megtekinthető a Babeș-Bolyai Tudomány-egyetem Őslénytani és Rétegtani Múzeumában⁶. Szinte elképzelhetetlenül szerencse, hogy a történelem viharai ellenére e leletek nem vesztek el. De még ennél is sokkal, de sokkal nagyobb szerencse, egyenesen csoda, hogy az andrásházi feltárásnál két ennyire fontos, és ritka lelet került elő, amelyek közül az egyik az orrszarvúalakúak ősi képvi-selője, míg a másik már az orrszarvúfélék legkorábbi képviselője. Mindez ugyanabból a rétegből, mintegy bizonyítékaként az egyes fajok vándorlása közben végbement evolúciónak! Meg persze annak is, hogy régen folyt ott ahol ma Andrásháza áll, egy szép meleg szavannán egy folyó! De régen volt, bő 40 millió éve!

Különös adaléka a történetnek, hogy Koch Antal tanulmányai óta eltelt 120 évben (!!!) ugyan sokan kutakodtak őslények után Andrásházán, de egyetlen teknőspáncél töredéken kívül, semmi érdemlegeset nem sikerült találniuk⁷. Vagy nem volt szerencséjű, esetleg nincs ott már több őslény már a kőzetekben vagy rossz helyen keresgéltek. Ki tudja?

---

¹Koch A. 1875. A Brachydiastematherium lelhelyén tett észleletek. Földtani közlöny 5(11-12): 273–279, Budapest.
²Koch A. 1897. Prohyracodon orientalis, egy új ősemlős Erdély középeocän retegeiből. Természetrajzi füzetek 20(4): 481–490, Budapest.
³Wood, H.E. II 1929. Prohyracodon orientale Koch, the oldest known true rhinoceros. American Museum Novitates 395: 1-8.
⁴Codrea, Vlad 2000. Rinoceri şi tapiri terţiari din România, Presa Universitară Clujeană, 174 o., Cluj-Napoca.
⁵Uhlig, U. 2000. Paleobiogeography of some Paleogene rhinocerotoids (Mammalia) in Europe. Acta Palaeontologica Romaniae 2: 477-481.
⁶Săsăran, L. 2016. Catalogue of type specimens housed in the Museum of Paleontology-Stratigraphy, Babeş-Bolyai University, Cluj-Napoca. Acta Palaeontologica Romaniae 12(1): 3-23.
⁷Fărcaş C. 2011. Studiul formaţiunilor continentale eocen terminale şi oligocen timpurii din NV-ul Depresiunii Transilvaniei – biostratigrafie şi reconstituiri paleoambinetale, pe baza asociaţiilor de vertebrate continental. Rezumatul tezei de doctorat, Universitatea Babeş–Bolyai, Facultatea de Știința Mediului, Cluj-Napoca, 49 o.

Őslényekről nyakkendőben

Az elmúlt hétvége szombatján a XIX. Bányászati, Kohászati és Földtani Konferencia keretében rám hárult a délelőtti plenáris előadások moderálása. Így nem volt mit tennem, nyakkendőt kellett kötnöm és magamra vennem egyik ünneplőm. Mindezt annak ellenére, hogy tudtam: a konferencia ebédszünetében a tordai Jósika Miklós Líceum diákjainak kell majd kőzetekről és őslényekről érdekeseket mondanom. A helyzetet tovább bonyolította a BBTE keretében működő Őslénytani és Rétegtani Múzeum nyitvatartási rendje: szombaton és vasárnap, illetve ünnepnapokon zárva!

A fenti okok miatt történhetett meg, hogy a vendégeink geológiával való ismerkedését elsősorban a Geológiai Intézet előtt, a BBTE Főépületének udvarán elhelyezett méretes kőzetpéldányokra, valamint az intézeti folyosón kiállított őslényekre alapoztam és mindezt nyakkendősen mutattam be. A diákok és tanáraik nagyon jó fejek voltak, nagy érdeklődéssel követték nyakkendős okosságaimat. Ezért (is) a bemutató végén megmutattam nekik a Kárpátok sárkányát, azaz a barlangi medvét, amely az év ősmaradványa.

Köszi a látogatást és várlak vissza, mert még vannak titkok a tarsolyomban!

Andrásházi világszenzációk (1.): az erdélyi bestia

Andrásháza (r. Rădăia) egy Kolozsvár melletti aprócska település Méra (r. Mera) szomszédságában. Mégis egy olyan világszenzációs hely található ott, amelyről még a szakmabeliek közül is kevesen tudnak, pedig ott van mindenkinek a szeme előtt: ha valaki utazott vonattal Kolozsvár és Bánffyhunyad/Nagyvárad vagy autózott Kolozsvár és Zilah között minden valószínűség szerint láthatta a szenzációs helyet, mert nagyon feltűnő a tarka kőzetei miatt lásd. az alábbi fényképet.

A híres andrásházi lelőhely 2016. őszén (Kovács Alpár felvétele)

De hogy miért olyan szenzációs, ahhoz egy pindurkát vissza kell utaznunk az időben. Első lépésként nem mindjárt millió éveket, csak kb. 150 évet. Akkor épült ugyanis a Várad és Kolozsvár közötti vasútvonal, amelynek építését úgy kezdték el az angol mérnökök, hogy nem rendelkeztek elég tapasztalattal az erdélyi terepviszonyokat illetően.Tiszta szerencse a vasútra nézve, hogy az építés megkezdésével egyidőben kezdődtek meg azok a rendszeres, részletesebb és intézményes keretekben szervezett földtani térképezések Erdélyben , amelyeket Pávay (vagy Pávai) Elek kezdett el 1868-ban Kolozsvár és Torockó környékén. Így a rengeteg tapasztalattal rendelkező, külföldet is megjárt Pávay (talán éppen a vasútépítők felkérésére) szépen végigjárta a Bánffy-hunyad és Kolozsvár között épülő vasútvonal nyomvonalát és szépen megírta tapasztalatait, amely a Földtani Közlöny első (!) számában jelent meg 1871-ben.¹ Ebben a művében említést tesz egy fosszilis alsó állkapocsról. Pávay  felismerte, hogy valószínűleg egy szenzációs leletet talált, amely feltehetően egy új fosszilis fajba sorolandó, de az általa későbbre ígért alaposabb leírását hirtelen bekövetkezett halála miatt már nem készíthette el. Így e munka főként Böckh Jánosra maradt, aki 1875-ben egy kollégájával közösen (Matyasovski)² leírta az első szenzációt Andrásházáról a Brachydiastematherium transilvanicumot. Ez a kimondhatatlan név, amely szabad fordításban annyit tesz, mint “rövid diasztémájú (=fogak közötti réssel rendelkező) bestia/vadállat Erdélyből” nemcsak egy új fajnak, hanem egy új nemzetségnek a megjelölésére lett kitalálva.

A Pávay által talált Brachydiastematherium transilvanicum alsó állkapcsának ábrázolása Böckh János 1875-ben megjelent cikkében

A Kárpát-medencében amúgy is ritkák a paleogén ősemlős leletek, erre Andrásháza tarka agyagaiból egyszeriben egy addig ismeretlen csoportjuk (nemzetségük) került elő a páratlan ujjú patásokhoz tartozó, de már régen kihalt orrszarvúalakú Brontotheriidae családnak. És ha ez nem lenne elég, akkor ezt a nemzetséget és fajt egy töredékes leletet kivéve, amely Marótlakáról (r. Morlaca)  került elő a 2000-es években³, csak ebből az andrásházi réteg-sorból ismerjük!!!

Miért olyan nagy szenzáció ez? Azért, mert a rokonai majdnem kivétel nélkül csak Észak-Amerikából vagy Ázsiából kerültek elő, alig találni európai előfordulásúakat közöttük. Így a Brachydiastematherium transilvanicum az egyik legbecsesebb és szinte egyetlen bizonyítéka annak, hogy a Brontotheriidae-k Észak-Amerikából kiindulva Ázsián keresztül egészen Európáig eljutottak.

A történet azonban itt nem ér véget, ugyanis két világszenzációt ígértem a bevezetőben. A folytatásban már Koch Antalnak, az 1872-ben Kolozsvárra került, és ott az Ásványtani és földtani tanszék első vezetőjének (tanszékalapító professzorának) jutott főszerep.

---

¹Pávay E. 1871: A Kolozsvár és Bánfy-Hunyad közti vasútvonal ingadozó talajának geologiai szerkezete. Földtani közlöny 1(7): 130-145, Budapest.

²Böckh J. 1875: Brachydiastematherium transilvanicum Bkh et Máty. Egy új Pachyderma -nem Erdély eocaen rétegeiből, Magyar Királyi Földtani Intézet évkönyve 4(2): 83–102, Budapest.

³Fărcaş C. 2011: Studiul formaţiunilor continentale eocen terminale şi oligocen timpurii din NV-ul Depresiunii Transilvaniei – biostratigrafie şi reconstituiri paleoambinetale, pe baza asociaţiilor de vertebrate continentale, Rezumatul tezei de doctorat, Universitatea Babeş–Bolyai, Facultatea de Știința Mediului, Cluj-Napoca, 49 o.