A szatmári Darwin Napon

Az újabb meghívásnak köszönhetően már a harmadik alkalommal vettem részt a szatmári Darwin Napon. Furcsa hagyomány (a néprajzos kollégáim szerint amire 3 egymást követő alkalommal sor került, az már hagyománynak számít!) alakult ki így: mindig páratlan években sikerül a szervezők meghívásának eleget tennem. Így 2013 óta minden páratlan évben február 12. környékén felkerekedtem és elutaztam Szatmárnémetibe. Az esemény házigazdái az E-Consult Egyesület és a Szatmári Megyei Múzeum munkatársai, a lelkes főszervező Sike Tamás.

A Kolozsvár-Szatmár út mindig sok élményt nyújt, ugyanis a Nádas mentén autózva nem tudok másra, mint az Erdélyi-medence paleogén képződményeire, és annak kiváló egykori ismerőjére Koch Antal-ra gondolni. A Meszesen való átkelés közben az ókori rómaiak folyton ott bujkálnak a gondolataimban, Zilahon Wesselényi és a kollégium (ezért mindig áthaladok a város központján) jár az eszemben, Sarmaságon érzem a lignit és barnaszén illatát, Ákoson az országútról megpillanthatom a gyönyörű templomot, majd Erdődön a várkastélyt.

Az idén se volt ez másképp, de mindezt tetőzte, hogy a ködös Meszes fölött ott ragyogott hajnalban a Hold. Nem is kezdődhetett volna jobban az idei Darwin Nap, amelyen az élet humora miatt a betervezett két előadás helyett végül hármat tartottam, azaz tartottunk Rózsa Lajossal. Előbb kora délelőtt a diákok töltötték meg a Szatmári Megyei Múzeum konferenciatermét és tisztességgel meghallgatták két csaló tudós (Rózsa Lajos előadása) és a Kárpátok sárkányairól szóló (ezt én igyekeztem élvezetesen előadni) előadásokat. Majd a végén jött a a Szertár tudományművésze Zsíros László Róbert. Tiszta szerencse, hogy délelőtt mindig előtte kellett előadnom. Esélyem se lett volna a saját haján elhelyezett propánnal teli szappanbuborékokat felgyújtó mutatvánnyal szemben. Később egy elkésett diákcsapat kedvéért újból kipakoltuk kellékeinket, és előadtuk az tudományunkat.

16708493_215581085513766_2811097980249616024_n

Kibújik a dobozból a tudomány. Fotó: http://tinyurl.com/zoygz73

Este igazi premier volt számomra az egyik helyi kocsmában a kimondottan felnőtteknek szóló Darwin Nap. Ez nemcsak a helyszín miatt, hanem az előadások előtt, illetve között Fehér Csaba gitárjátéka és énekhangja okán is nagyszerű élmény volt. Nem mellékesen még soha nem beszéltem úgy őslényekről, hogy azt valamilyen élőzene vezesse fel.

16729294_215476985524176_4328204877588489896_n

Háttérben egy sárkány koponyájának rajza, kezemben maga a sárkánykoponya. Fotó: http://tinyurl.com/zoygz73

Az idei előadásom nem is szólhatott másról, mint arról, hogy élnek-e vagy éltek-e sárkányok a Kárpátokban. Azaz elsősorban az idei év (magyarországi) ősmaradványáról a barlangi medvéről, valamint a hátszegi dinoszauruszokról próbáltam érdekes dolgokat mesélni. A többi előadó jóvoltából pedig megtudhattam, hogy a kutatók is gyarló emberek, de a tudomány előbb-utóbb korrigálja a csalásokat (Rózsa Lajos), a hó alatt és felett rengeteg rovar folytat aktív életet télen (Keresztes Lujza, BBTE), illetve Darwin életéről hallhattam újabb érdekes részleteket (Marton Attila).

Köszönöm a szervezőknek a lehetőséget és az élményt!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s