Vándorlás Nagyenyedtől Nagyszebenig – 2. rész

Jobbról a kollégium a legrégebbi erdélyi természettudományi múzeumnak is helyet adó épülete, balról a sokat látott enyedi vártemplom, köztük meg mi, kiknek élete hosszukat tekintve nem vetekedhet e sokat látott épületek történelmi léptékeivel. És akkor még a geológiai időskála időléptékeit nem is említettem. Aprónak, egészen picinek éreztem magam, és mégis valami elképesztő nyugalom telepedett rám: biztos voltam abban, hogy az előttünk álló 3 vagy 4 közös nap nagyszerű lesz, a távok teljesíthetők és a tapasztalatok érdekesek.

Alig tettünk meg néhány lépést, még kísértek a világjáró barátai, amikor a Plébános nevű borpincén megakadt a szemem. Jeleztem Zolinak, hogy be ne menjünk, mert akkor úgy járunk, mint a török követ. A Kakasdombon magunkra maradtunk, és neki-vágtunk a Gyulafehérvárig tartó országútnak. A Nap nem kegyelmezett: sugaraival kitartóan melegített mindent, így nemcsak az egyenesen minket érő sugarak, hanem az aszfaltról visszaverődőek is gondoskodtak arról, hogy az állandó hőguta közeli állapotban legyünk. Az országúton száguldó aszfaltbetyárok pedig a megfelelő izgalmat szolgáltatták, amikor arra kényszerültünk a földterületek melletti szekérút hiányában, hogy az aszfaltcsík szélén gyalogoljunk. Ugyanis t.i. a romániai sofőrnek egy dolog fontos: haladjon. Ha az a sebességkorlátozás jelentős túllépésével, felelőtlen előzésekkel vagy éppen egy gyalogos elsodrásával jár, mellékes. Ennek pedig az az eredménye, hogy a legtöbb közlekedési baleset, azon belül is a legtöbb gyalogost és biciklist, 1 millió lakosra számítva, Romániában gázolnak el.

Miközben mélyeket lélegeztünk a kipufogógázakból, rendületlenül haladtunk, gyakran váltogatva az út két oldalát annak függvényében, hogy melyik tűnt biztonságosabbnak. Kb. két órányi gyaloglás után beértünk Tövisre, ahol Zoli leroskadt egy padra: szakadtak le a vállai, legalábbis ő ezt érezte. Amint a testét próbáltuk rendbe szedni, átfutott egy pillanatig az agyamon: alig tettünk meg 13 km-t és máris jönnek a bajok. De Zoli olyan nyugodt volt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy Ladahkba tartó gyalogút elején már problémák vannak. Lehet, erre érezhetett rá egy kisteherautó sofőrje, mert amint Tövist elhagyva az egyik dombra kapaszkodtunk fel, nagy fékcsikorgatás közepette megállt, és mire észbe kaptunk, már nyitotta is az autó ajtaját nekünk, hogy betessékeljen. Amint értésére adtuk, hogy ez egy ilyen gyalogos projekt, a világ legtermészetesebb módján tudomásul vette, majd köszönt és robogott is tovább.

Mire a Gyulafehérvár határát jelző táblához értünk, már nyoma se volt a testi problémáknak, de volt helyette aszfaltba ragadt cipő, aztán elképesztően keskeny, gyommal borított bicikliúton való gyaloglás, és egy szükséglátogatás egy olyan benzinkútnál, ahol a WC éppen zárva volt. A városban a református lelkészi lakot már 100%-osan optimalizált módon kerestük a Google Maps segítségével, még azt is jó előre pontosan kiszámítva, hogy az utcáknak melyik oldalán kell menni, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen az utcákon átkelni, megspórolva így a fölösleges 6-8 métereket.

Fehérváron, Karácsony Benő és Born Ignác szülővárosában, az egykori fejedelmi székhelyen remek szállásunk volt a református tiszteletesnek köszönhetően. A lelkész még egy pohár sörrel is megkínált, és egy remek beszélgetéssel koronázta meg a napunkat. Csodálatos volt hallgatni, ahogy az egyre fogyó gyülekezet papja nem panaszáradattal tűzdeli tele mondandóját, hanem azt kereste folyton, hogy hogyan lehet derűsen egy jobb, biztos jövőt találni gyülekezetének. Bármennyire is jó volt Gudor Kund Botondot hallgatni, este 9-kor már kotródtunk is a fekhelyünkre és egyikünknek sem kellett ringatás.

Reggel, szeptember 2-án, amint a lelkészlak kapuján ki akartunk lépni, a pap odalépett Zolihoz, hogy elbúcsúzzon tőlünk. Kezéből egy szép kis dollárösszeget nyújtott oda az utazónak azzal a kikötéssel, hogy majd csak Iránban érve használhatja fel azt. Ez volt az első olyan adomány, amelyet Zoli az utazása idején kapott és mindezt rögtön a második nap reggelén. Meg is volt alaposan lepődve és hálásan köszönte a lelkésznek a szállást meg a pénzt is. Aztán kifordultunk a kapun, és nekivágtunk a Nagyszeben felé tartó mellékutaknak.

Reklámok

Vándorlás Nagyenyedtől Nagyszebenig – 1. rész

Prológus

2019. február 8. Nem volt egy különösebb nap. A vizsgaidőszak a vége fele közeledett, én meg Farkas utcai irodámban ügyködtem, ugyanis egy régóta készülő tanulmányunkba igyekeztem még több életet lehelni. Szellemi erőfeszítésem telefonom csengetése zavarta meg. Az éter túlsó végén Pengő Zoli hangja csendült fel: ,,Szia. Láttad a nap hírét? A szenzációt?” Értetlenkedésemre, hogy hol is kellett volna látnom, rávágta: ,,Hát a Maszolon!” Gyorsan megnyitottam a maszol oldalát, és elképedtem a meglepetéstől: a barátom Tibetbe készült, és közben ezt jól eltitkolta előlem.

100 km. Ennyire apadtak a nagy álmaim. Ugyan Zoli sikeresen titkolta előlem tervét, de amikor röviddel a bejelentése után találkoztunk, előálltam a farbával: ,,Mit szólnál, ha veled mennék a Boszporuszig és pontosan az Európát Ázsiával összekötő híd közepén intenénk búcsút egymásnak?” A világutazásra készülő erre a világ legtermészetesebb módján, mintha nem az ő bulijából akarnék egy kis részt magamnak kihasítani, csak annyi mondott: ,,Hát gyere, ha akarsz!”

Honnan máshonnan, mint Brémából kellett az eredetileg tervezettnél hamarabb hazatérjek, hogy ott legyek egy iciripiciri ideig azon az úton, amelyre Zoli barátom vállalkozott. Amikor vonatra szálltam a Brémai állomáson, hogy a reptérre utazzak, nem gondoltam, hogy a vonat nem fog időben indulni. Már 25 perce vesztegelt az állomáson, és a hazautazás kezdett egyre izgalmasabb lenni: ha elkésem a jó kitervelt vonat-busz-repülő hármast, akkor a reggeli induláskor ígéretem ellenére nem leszek ott. Annak következményeit pedig a Deutsche Bahn pénzbeli kárpótlása sem tudja megváltani. Szerencsére 30 perc vacakolás után kigördült a vonat a brémai állomásról. És én abból a városból indultam Kőrösi egykori kiindulási pontja felé, amelynek története és léte az emberek vándorlásáról szól lásd. brémai muzsikusok, a hét lusta testvér, Bréma alapításának legendája, Robinson származása stb.

2019. szeptember 1. A Kós Károly teljesítménytúrán gyűjtött tapasztalatok miatt igyekeztem minél kevesebb cuccot bepakolni. Így kockáztatnom is kellett: nem tettem be magamnak cserecipőt. Három, legfeljebb négy nappal számolhattam, így arra gondoltam, hogy megúszom egy pár cipővel addig. Vacakolni és a pakoláson sokat molyolni nem volt időm, mert reggel 7 óra volt és hamarosan találkoznom kellett Zolival, hogy elfurikázzunk Nagyenyedre, ahonnan Zoli a nagy vándorlásra indult. Az autóból a tájat néztem, ahogy elsuhannak mellettünk az egyre szárazabbá váló dombok és arra gondoltam, hogy az ilyen őrült tempóhoz képest egészen relaxáló lesz a mi közös gyaloglásunk Nagyszebenig. Negyed tízkor ott várta a sajtó Pengő Zoltánt a kollégium előtt. Az érdeklődők számától kissé meglepett jövendő világgyalogló mintha kissé zavarban is lett volna. Azt gyanítom, hogy akkor, abban a pillanatban döbbent rá vállalkozásának mérteire. Amíg az interjúkat és a köszöntéseket az iskola előtt fogadta, addig a sarok mögül figyeltem, majd követtem, ahogy beinvitálják az éppen indulni készülőt a nagyenyedi kollégium udvarára, majd egy lelkes rajongója, aki Budapestről érkezett a köszöntésére, székely ruhába öltözve fogadja és szerencsés utat kíván neki. Az ünnepelt jól tűrte a meglepetés felhajtást, de szép lassan kibontakozva a rajongók köréből jelezte: indulunk. És nekivágott!

A hiszékenyek aranya

A lassan véget érő évben kétségkívül az alábbi volt a legbolondosabb (és részben kissé szomorú) szakmai történetem:

A tavasz végén, nyár elején egy általam ismeretlen személy hívott, miközben órám volt. Nagyon akart velem beszélni a hívó fél, mert azalatt, miközben én a rétegtan rejtelmeit magyaráztam a diákjaimnak, mint óra után kiderült, háromszor is próbált engem elérni. Természetesen óra közben engem csak sikertelenül lehet telefonon utolérni, így az órám végeztével visszahívtam a türelmetlen telefonálót. Az éter végén egy férfi válaszolt, aki bemutatkozott és arra kért, hogy az általuk örökölt nagyon értékes követ meg tudnám-e nézni és megbecsülni, hogy mennyit ér. Mondtam neki, hogy geológus vagyok, meg tudom mondani egy kőzetpéldányról, hogy mi lehet az, aztán kiderül, hogy kinek mennyit ér.

Több sikertelen egyeztetés után egyszer csak az ismeretlen kőzetpéldány tulajdonosai elutaztak Kolozsvárra, hogy szemrevételezzem kőörökségüket. Az egyetem Farkas utcai (olvasd M. Kogălniceanu utca) épülete előtt találkoztam velük. Bemutatkoztunk, pár szót váltottunk, aztán mondtam, hogy jöjjenek be, ha akarnak, az irodámba, de a kőzetet akár itt a lépcsőn állva is megnézhetem. Erre hirtelen meglepődtek: értékes darabról van szó, mondták, biztos, hogy jó ötlet itt megnézni? — néztek rám értetlenkedő tekintettel. De mire válaszolni tudtam volna, az egyikük előhúzta belső zsebének rejtekéből az örökséget. Ahogy az megcsillant a fényben, rögtön tudtam, hogy ásványról van szó, és azt is, hogy piritről. Alakja, színe a természetes fényben összetéveszthetetlen. Értéke pedig egy tenyérben elférő példánynak alig van.

white stone

Photo by Pixabay on Pexels.com

Ahogy ránéztem a vendégeimre, akik egyszerű emberek voltak, és annak reményében utaztak ide, hogy az általuk örökölt, kétségtelenül szép kő sokat ér, másodpercekig nem tudtam nekik mit mondani. Aztán szép lassan előbb a pirit nevet, majd az általuk birtokolt példány esztétikai értékét emeltem ki. “Jó-jó, de pénzben sokat ér?” –szakított félbe az egyik vendégem. Kb. 20-30 lejért lehet ilyen példányt venni az ásványok börzéjén – mondtam. Láthatóan elszomorodtak, mert mint kiderült, az interneten való keresgélés során maguk is sejtették, hogy ez valami p-betűs izé lehet, ami nem túl ritka. Gyorsan elbúcsúztak és távoztak.

Ha tudták volna, hogy a pirit úgy is ismert, mint a bolondok aranya…!

Geológiai látnivalók mindenhol

Az egyre rövidülő nappalok és az egyre hidegebb napok miatt néha-néha eszembe jut a rövid, de intenzív nyári utazásunk Szerbia és Bosznia-Hercegovina vadregényes tájain. Ahogy egy építész, történész vagy művészettörténész az átlag turistától lényegesen eltérő  nézőpontból tekint a műemlékekre vagy éppen a településekre, úgy a biológus is más szemmel nézi az általa meglátogatott tájat. Nekem szerencsém van: geológusként úgy az épületeknek, mint a tájaknak olyan rejtett szépségeit vehetem észre, amely mellett sokszor elmegy a turista. A épületek esetében a kő lehet az izgalmas, a tájban egy érdekes földtani szerkezet bújhat meg, vagy éppen egy érdekes felszínforma kialakulása kapcsán a látnivaló mögött “látom” annak földtörténeti múltját. Persze csak akkor, ha alaposan felkészülök az útra. Így mindez utazás előtt, a szokásos útikönyvek és térképek mellett, mindig átböngészem az Earthcache oldalt vagy kerítek egy geológiai leírást a meglátogatásra váró területről.

P1130175

Fosszíliákban (kagylótöredékek) gazdag kréta időszaki vörös mészkő a nándorfehérvári várban (Belgrád, Szerbia)

P1130177

Sejthettek valamit a nándorfehérvári várban az érkezésünkről: dinoszaurusz makettek, előtérben a híres T. rex (Belgrád, Szerbia)

P1130215.JPG

Szépen lekerekített, esetenként legömbölyített folyami kavicsokkal és hömpölyökkel, amelyek főként mészkőből állnak, díszített járda (Mostar, Bosznia-Hercegovina)

P1130241

Jól lekerekített, esetenként legömbölyített folyami kavicsokkal és hömpölyökkel kirakott  járda, enyhe antropikus zsindelyességgel (Mostar, Bosznia-Hercegovina)

P1130275

Miocén onkoidos mészkőből készült a híres Stari Most (Mostar, Bosznia-Hercegovina)

P1130282.JPG

Rétegzett (vastag pados) és gyűrt mészkövek a Neretva-folyó völgyében (Mostartól északra, Bosznia-Hercegovina)

P1130340.JPG

Lignit és barnakőszén rögök a Kakanj városa mellett található szénfejtőnél. Itt található BH  egyik legnagyobb hőerőműve.

P1130384.JPG

Travertinből (mésztufa) faragott kőtömbökből rakták ezt a falat a Pliva vízesés közelében (Jajce, Közép Bosznia, BH)

P1130386.JPG

Az Orbász (Vrbas) folyó látványosan kanyargó, meanderre hasonlító, kréta mészkőbe (?) vájt szorosa Dabrac közelében (észak Bosznia-Hercegovina)

Egy geológus ha olvas…

…illetve ha arra kérik (mint engem is a Transindex), hogy könyveket ajánljon a nyárra, akkor végigtekint a könyvespolcán és többek között az alábbiakon akadhat meg a szeme:

Az evolúcióról mindenki tud valamit, de tapasztalataim szerint még a szakmabeliek közül is nagyon kevesen olvasták Darwin korszakalkotó művét. Nem egy egyszerű olvasmány ugyanis a viktoriánus stílusban megírt forradalmi könyv. A londoni UCL professzora, Steve Jones, ezt ismerte fel, és írt egy élvezetes, a legújabb tudományos eredményeket is magába foglaló könyvet, amely azonban szerkezetileg követi Darwin klasszikus munkáját. Kihagyhatatlan!


Főzy István – Szente István: Ősmaradványok. A Kárpát-Pannon térség kövületei (GEOLITERA, 2012)
Egy gazdagon illusztrált könyv azoknak, akik emberi léptékkel nehezen elképzelhető módon szeretnének visszatekinteni az időbe. A könyv lapjait forgatva gyönyörű őslények kerülnek az olvasó szeme elé, miközben képzeletben több tíz vagy éppen száz millió éveket utazik az időben. Az őslények mellett a híres leleteket feltáró paleontológusokat, valamint a híresebb erdélyi lelőhelyek érdekes ősmaradványait is megismerheti a nagyközönség.
p003372

Simon Winchester: The Map that Changed the World (HarperCollins, 2001)
1815. augusztus 1-én jelent meg az első olyan geológiai (földtani) térkép, amely egy egész ország (Anglia, Wales és részben Skócia) geológiai jellegzetességeit ábrázolta. A térkép létrejöttének sztoriját ismerhetjük meg, annak szerkesztője, William Smith élettörténetén keresztül. Az olvasmányos, igaz helyenként egy picit bulvár stílusú, és szakmailag némileg pontatlan bestseller arra is alaposan rávilágít, hogy alapos geológiai ismeret kellett a britek iparosodásához. Azóta elkészültek persze más országok és térségek modern geológiai térképei is, amelyek nélkül egy egyszerű házat sem lehet szakszerűen megépíteni.
map-that-changed-the-world
De ahogy közhelyesen mondani szoktuk: nem csak szakkönyvekből, vagy valamilyen módon a földtudományokhoz kapcsolódó könyvekből áll a világ. Így ha meg akarjátok tudni, hogy milyen 3 másik könyvet ajánlottam, akkor olvassátok el a fenti bejegyzés forrását a Transindexen.